2011. augusztus 7., vasárnap

Bazsalikomos-sajtos rakott tök


Így a tökszezon közepén kicsit már beleuntunk a rántott és töltött tökbe, bár imádjuk mind kettőt. A tökök pedig ugye adottak, hetente legalább kettő:)

Szétnéztem a hűtőben és a találtak alapján összeraktam ezt a rakott tököt.
A fénykép elég silányra sikeredett, de próbáljunk meg elvonatkoztatni tőle:)

Húsimádó Mr. Mézeskalácsomnak ugyan ízlett, de azért hiányolt belőle valamit (naná hogy a húst:)
Tehát hús nélkül élni nem tudó szeretteinknek nyugodtan tegyünk bele egy egy réteg lepirított darált húst.

Bár először rizzsel kóstoltam és így készült a fénykép is, nekem mégis jobban ízlett csak úgy magában. De úgy aztán nagyon!!!

Bazsalikomos-sajtos rakott tök

Hozzávalók:
  • 2 kisebb zsenge tök
  • 1 csokor bazsalikom (szárítottat is használhatunk)
  • 4-5 db paradicsom
  • 15 dkg sajt
  • 2 dl tejföl
  • 1 tojás
  • bors
  • ételízesítő
A tököket meghámozzuk és fél centis karikákra vágjuk. Megszórjuk sóval és ételízesítővel, majd hagyjuk állni fél órát, hogy kiengedhesse a levét.

Egy kiolajozott tepsibe lerakunk egy sor tök karikát, ráterítünk egy sor vékonyra szeletelt paradicsomot, bazsalikomot pakolunk rá, sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk reszelt sajttal. Ezt a rétegezést addig folytatjuk míg el nem fogytak a hozzávalók. A tetejére tök kerül. A tejfölt összekeverjük a tojással és ízesítjük sóval és borssal.




Ráöntjük a tök tetejére, majd megszórjuk reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben 200 C-on, letakarás nélkül addig sütjük, míg el nem fövi az összes levét és a sajt meg nem pirul a tetején. Nálam ez kb 40 percet vett igénybe.

Ezután kedvünkre való körettel fogyasztjuk, vagy egyszerűen csak magába megesszük.

4 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...